Siófoki Szöcskék W.E.
Rövidített elnevezése: SSzWE
Székhelye: 8600 Siófok, Petőfi sétány 4.
Színe: Sárga-kék
Zászlaja: ____________________
Az alapítás éve: 2000
Az Egyesület célja, hogy a gyermek, az ifjúsági, valamint a felnőtt és szenior Korcsoportok javítása! korosztályok számára biztosítson a tagjai, igazolt sportolói, valamint azok hozzátartozói, továbbá a wakeboard és vízisí szakosztályok iránt érdeklődők számára egyéni és csoportos szervezett sportolási lehetőséget, amely az egyén a fizikai erőnlét és a szellemi teljesítőképesség megtartását és fejlesztését szolgálja és mint olyan a rekreáció része, valamint lehetőséget biztosít a szakosztály utánpótlásnak nevelésében és edzésesében.
Az Egyesület további célja, hogy a vízisportok kedvelői között népszerűbbé tegye a wakeboard és vízisí sportot.
Az Egyesület céljának tekinti, hogy a Magyar Vízisí és Wakeboard Szövetség által támasztott keretben részt vesz a hazai és a nemzetközi versenyzésben, versenyeztetésben és versenyszervezésben. Az Egyesület célja e körben a Szövetség által támasztott igényeknek is megfelelő sportlétesítmény üzemeltetése a tagjai, igazolt sportolói, valamint azok hozzátartozói, továbbá a wakeboard és vízisí szakosztályok iránt érdeklődők számára.
Az Egyesület működésének a célja a sportbaráti kapcsolatok kialakítása, a versenyszellem és fejlődés iránti vágy fenntartása, a különféle edzésmódszerek és nevelési módszerek alkalmazása, terjesztése, elsajátítása továbbá a készségfejlesztés és az ismeretterjesztés a sporttevékenységek során.
Az Egyesület célja sportoktatás és edzésterv készítése a sportolni vágyók számára.